April C. Fabray

♥ APRIL CHARLOTTE FABRAY ♥

♥ ♥ húsz ♥ ♥ ♥ 1992. május 16. ♥ ♥ ♥ Manhattan - Upper East Side ♥ ♥ ♥ the elite actress ♥ ♥

- -Éééééés ennyi! Köszönöm emberek végeztünk, remek munka volt! - Hangos taps, öröm füttyölés lepi be a csarnokot, és a levegőbe ott kering; Megcsináltuk! Több hónap kemény munka, órákig tartó gyakorlás, nem is egy százszor újra vett jelenet kellett hozzá, de a forgatásnak hivatalosan is vége. A vigyor szinte ráfagy az arcomra, ahogy minden szembejövő munkatársam, ismerősöm megölelem, vagy gratulálok a munkájához. Az elején még szívből teszem, de mire már vagy a harmincadik embert kell meghallgatnom, miközben a többiek is folyamatosan a társaságom keresik, érzem, hogy a mosoly nem őszinte már. Csak ott van, mintha felfestették volna. A lábam sajog, a fejem majd szétszakad és már időtlen idők óta nem aludtam normálisan, viszont mit tehetnék? Rontja az imidzsem ha csak úgy elvonulok, és nincs kedvem egy újabb monológot végighallgatni a menedzseremtől, hogy ha bunkó vagyok, és a rajongóim negatív kritikákkal illetnek oda az egész karrierem. Pedig nekem ez az életem. A rivaldafény, a csillogás, hogy a kamera minden mozdulatomat árgusan figyeli. Nem tagadom imádom ha én vagyok a középpontba, és az embereket érdekli az amit csinálok. Hiszen minden erőm benne van, szívvel lélekkel adom elő a szerepem, és bármit megteszek a sikerért. Törtető lennék? Igen, azt hiszem. Úgy neveltek, hogy a "nem tudom" és a "nem vagyok képes rá" szavakat egyszerűen ne ismerjem. Mert minden próbálkozással közelebb jutunk a célhoz, az álmainkhoz, amiért élünk. Én megszenvedtem azért, hogy most itt vagyok, igen rangos pozícióba és a figyelmet, a tiszteletet is kiérdemeltem. Tehát ha hat órás kemény munka után pihenni akarok, akkor azt meg is teszem!
- - Megbocsátotok egy percre? - szakítom félbe Lucast, aki éppen nagy beleéléssel mesélte, hogy berendelték a vágószobába is, és a választ meg se várva utat törtem magamnak a tömegbe egyenesen a lakókocsimhoz sietve. Útközben igen ügyesen kikerültem mindenkit, és szinte beestem a kis "lakosztályomba" majd becsaptam magam után az ajtót. Végre! Komolyan, el se hiszem, hogy holnap akár tizenegyig is alhatok, és nem harapják le érte a fejem. Majd külön megkérem Sally-t, az ügynököm, hogy valami későbbi járatot nézzen New Yorkba. Hiányzik az otthon, a nagyváros tömege, bár Los Angeles se kispályás egy város mégis nem az én világom. Nem itt nőttem fel, semmi nem köt ide, viszont Manhattan... Akárhányszor csak beérünk a forgalom sűrű rengetegébe, ahogy az utcákon szinte tolonganak az emberek, mindig elfog az a tipikus érzés mikor az ember úgy érzi mintha megtalálta volna békéjét. Itt elfogadják, és otthonra talál. Nem sokára pedig én is hazatérek az Upper East Side-ra. Úgy is hiányolom már a barátaim. Kíváncsi vagyok Meganra, hiszen legutóbbi találkozásunkkor éppen nagyban felfelé haladt az iskolai hierarchián, hogy megszerezze a királynő címet. Ami szerintem jogosan neki jár, ha a jelleméből következtetünk. Oké, bevallom nekem ez a felnőttesdi még gyerekcipőbe jár, hiszen alig két éve fejeztem be a sulit, de még mai napig hiányzik a gimi. Az ember ott éli le a legjobb éveit - már ha az elején megdolgozik azért, hogy valakiként tekintsenek rá, vagy beleszületik egy igen vagyonos, neves családba. Én az utóbbival könnyen beilleszkedtem, és uraltam az alattam lévőket. Most ez így fogalmazva egy kicsit kemény de, mit szépítsünk rajta? Népszerű voltam, ma pedig híres vagyok. Azért a kettő összefügg nem?
Levágódom a sarokba elhelyezett kis fotelembe, és felpakolva a lábaim az asztalra, hagyom, hogy a végtagjaim ellazuljanak. Én ma már biztos nem mozdulok innen ki, az fix. Josie-t alakítani szuper volt, főleg hogy mindig is imádtam kettős személyiséget játszani, de azért kimerítő is. Sokan esnek abba a hiába, hogy annyira beleélik magukat szerepükbe, hogy elfeledkeznek a saját személyiségükről, és ilyenkor kerülnek elő a drogproblémák, és az öngyilkossági kísérletek. Ezért osztom be az időm úgy, hogy ne felejtkezzek el arról, hogy van életem a színjátszáson kívül is. A családom például… Bár anyu már nincs velünk, és a bátyám olyan utat választott, amit apa nem néz igazán jó szemmel elég családcentrikus vagyok. Főleg az öcsém miatt, aki nem is ismerhette anyát, most pedig a tinédzser korát teljesen egyedül éli mivel a nagytesók már kikerültek a fészekből. Miatta igyekszek annyira haza New Yorkba. Mert a legjobb szerep, amit eljátszhatok, a kotnyeles nővér. És erről semmi pénzért nem mondanék le.


♥ ♥ Play by - Ashley Benson ♥ ♥

Köszönjük! Természetesen egy ilyen karaktere volt szükségünk. Ön kiválóan fogja majd megalkotni a szerepet! Elfogadva!

Jó Játékot!

-----

Megan W.