Chace Dalton

CHACE DALTON

♦ ♦ 23 ♦ ♦ ♦ 1989. 11. 15. ♦ ♦ ♦ Bronx, Belmont, East 183. Street, 2270 ♦ ♦ ♦ Route 66 ♦ ♦

Amióta csak az eszemet tudom, Bronxban éltem. Van egy helyi, közhellyé csépelődött mondás, miszerint aki Bronxban születik, az itt is hal meg. Lehet benne valami, mert 23 éves vagyok és még soha életemben nem laktam más helyen. Még akkor is így van, ha ez csakis a saját döntésem eredménye volt.
A gyerekkoromban semmi különleges nem akadt. A '90-es években cseperedtem fel, amikor még játszottak valamiféle igazi zenét és nagyon menőnek számítottál, ha a tamagochid pittyegni kezdett órán. Suli után deszkáztam, a haverokkal cigiztem a biciklitároló mögött és graffitit is csináltam, amíg el nem kaptak és be nem vittek éjszakára. Még most is megnézheted a műveimet. Azok a fura, narancssárga és fekete szignók, amikből az egyetlen kivehető forma egy ferde A és P betű összefonódása, végig a Crescent Avenue egyetlen omladozó házának oldalán. Sose mosták le őket és szeretek elsétálni mellettük, amikor épp Marlborot hozok az éjjelnappaliból vagy kínait Seiftől, New York talán egyetlen arab étterem-tulajdonosától, aki kínai kaját árul. Jobban hoz a konyhára, vagy valami ilyesmi. Meg az amerikaiak úgysem szívesen mennek arab üzletbe 2001 óta.
Az üzletek fele régen nem állt itt. Őszintén szólva nem is igazán nézelődtem, mivel három utcával arrébb laktam, egy olyan helyen, amit ma gettóként ismernek. Nem ez az a pillanat, amikor átváltok a hányatott sorsú kölyök meséjének elregélésére, mert az a házsor 10 évvel ezelőtt egész rendes környéknek számított. Aztán elkezdődött valami. Fogalmam sincs, pontosan mi, talán itt is sátánista szertartásokat tartottak mint a Maine állambeli 'Salem's Lotban. A különbség mindösszesen csak annyi, hogy az Stephen King egyik remekműve (és totális fikció), ez meg a kicseszett valóság és csak egy utcácska a több millióból New Yorkban. De hát ez itt a Nagy Alma, ha valami itt nem történhet meg, akkor ugyan hol máshol történne?
Szóval 10 éve sátánista szertartások kezdődtek a lakóházam környékén, és így a keleti 187. és 184. utcát összekötő Hoffman Street (ami egyenesen a Saint Barnabas felé visz) megtelt mexikói bevándorlókkal. Ezzel önmagában semmi gond nem lett volna. Csakhogy a juanokkal és juanitákkal együtt megérkezett hozzánk a drog is. Hosszú évek munkája volt, de mire 17 lettem, az egész utca dúskált a marihuánában, heroinban, kokainban és az akkori csodaszerekben meg dizájnerdrogokban. Anyám kikészült. Nem a szerhasználattól, csak a félelemtől, hogy mi lesz az ő kis családjával. Semmi. Apám ugyanúgy eljárt dolgozni, aztán hazajött és a burger kinges sültkrumpli meg három doboz sör társaságában letelepedett a tévé elé. Anya mindig balhézott a piára elmenő pénz miatt, amit apa furcsa módon mindig centre pontosan leszámolt neki az asztalra. Az egészből csak az avas gyorséttermi kaja szaga és a sörnyitás szisszenése maradt meg. Anya is dolgozott, de ő hazaérkezésével párhuzamos időben rejtélyes körülmények között eltűnt a konyhában és képes volt 6 órával később úgy felbukkanni, hogy közben egy doboz pizzán kívül semmi nem került az asztalra. Ilyen varázslók voltak az én szüleim. Így éltük mi az amerikai álmot.
Az iskolai jegyeim nem voltak sem túl rosszak, sem túl fényesek, és igazából ha a középúton kívüli akármelyik alternatíva is rendelkezésemre állt volna, akkor sem tudtam volna, hogy mi a fenét kezdjek az életemmel. Én Kurt Cobain és Sid Vicious akartam lenni, esetleg Lenny Kravitz vagy Jimmy Hendrix, és ha egyik sem állt módomban, akkor legalább a kurvájuk vagy a gitárjuk, amit aztán szétverhettek a színpadon. Így kötöttem ki végül a bronxi konzervatóriumban. Egyből felvettek a gitárjátékom miatt, ami miatt még a hiányos zeneelméleti tudásomat is elnézték. Nem mintha zseni lennék vagy ilyenek, csak egy belmonti kislakásban nem sok szórakozás akadt akkoriban, mint zenehallgatás, maszturbálás, tévé nézés, balhézás az öregekkel meg gitározás. Az utóbbin kívül mindet el lehet unni bizonyos ismétlésszám után. A konzervatóriumot végzettek minden ember szerint diplomás munkanélküliek, de mivel a zenélésen kívül semmi máshoz nem értettem, ígyis-úgyis éhenhalásra voltam ítélve, és ez diplomával mégiscsak elegánsabbnak tűnt. Tehát 19. életévem augusztusán kiköltöztem arról a züllött környékről, csak hogy akár egy másik ugyanolyanba jussak. Eleinte egyedül akartam lakást bérelni, de rájöttem hogy az még a gettóban is húzós lehet egy egyetemistának, ezért apróhirdetéseket adtam fel. Közben bandákban zenélgettem és reménykedtem a legjobbakban. Természetesen abban, hogy egy nap valami nagy fejes, a Giants, a Warner vagy a Sony embere pont egy belmonti kocsmában ücsörög, majd egyszer csak odajön hozzánk koncert után és közli velünk, amit már úgyis tudunk: a mi zenénk világmegváltásra született. Ez eddig még sosem történt meg, pedig már 2 éve kicsaptak a konzervatóriumból. Az előtt egy évvel kezdődött. Megannyi dilis, mániákus állattartó, szende előéletű apáca és kilyuggatott drogos után végre találtam egy normális lakótársat. Frankie fizetett a lakásért, nem akarta a nyakamba varrni a száz macskájának a kilencvenkilencedik kölykét is, sosem ébredtem mellette Céline Dion áriázására és elviselte, ha valakit felhozok magamhoz. Ez persze nálam alapvető volt, de mint rájöttem, az emberek elég különbözőek tőlem és már kezdtem kételkedni abban, hogy egyáltalán illendő normálisnak tartanom magam, de végül rájöttem, hogy igen. Kicsit később esett le, hogy a konzervatórium válasza erre egyértelmű nem lett volna. Ha megkérdezem őket. Így csak a sajnálkozó levelüket kaptam meg, hogy "...blablablablablaeltanácsoljukblablabla...". Ehhez mindössze annyi is elég volt, hogy rajtakaptak a matekterem masszív asztalán amint masszívan korrepetáljuk egymást Ms. Paytonnel. Ő meg annyival megúszta, hogy én szexuálisan zsaroltam. A harisnyakötőjében és a melltartó nélküli áttetsző ingeiben tényleg úgy festett, mint akit zsarolni kell. Még hihető is lett volna, ha bármi kompromittáló megjelenik róla, mert mondjuk ő a suli legnagyobb ribanca. De az Becky Taylor volt, vele meg semmi dolgom nem akadt. Ellenben a "hetero" pasijával. Később ez is szóba került a fegyelmi eljárás egyik tárgyalásán, amire a vizsgálóbizottság előzékenyen nem reagált, tekintve hogy vagy túl engedékenynek, vagy homofóbnak tűntek volna. Májusban lesz 2. éve hogy kicsaptak onnan és hogy én istenigazából leszarom az egészet. Eleget tanultam ahhoz, hogy diploma nélkül is világhíres legyek, vagy legalábbis jól éljek, és a Sex Pistols úgyis óta tudjuk, hogy bármiféle előképzettség nélkül is lehet történelmet írni.

♦ ♦ Play by - Dawid Auguscik ♦ ♦

Hűha. Ennyi több nem jut eszembe : )
Elfogadva!

Jó Játékot!

-----

Megan W.