elliot flammer

Ismerős az arcom? Nekem nem rémlesz, bár ez nyilvánvalóan nem jelent semmit. De az első kérdésre csak annyit tudnék mondani, hogy igen, ha van kocsid biztos láttál már. Tudod, én vagyok az a srác, aki a benzinkútnál adja ki neked a szendvicseket. Vagy… épp megtankolja a kocsid, mert még az is előfordulhat. Nem sűrűn, de akad olyan pillanat, amikor erre a csodás feladatra vagyok kárhoztatva. De hiába láttál akárhányszor is, valószínűleg a nevemmel akkor sem vagy tisztában. Nem csoda… tudod, azt a kis táblát, amire a legegyszerűbb betűtípussal írják rá, hogy „Hello, xy vagyok! Miben segíthetek?” nekem nem szokásom hordani. De ha már úgy is ennél a résznél tartunk, Elliot vagyok. Nem két t-vel, hanem csak eggyel a végén, köszi.

Egyébként ez egy érdekes történet (mármint, hogy miért csak egy t). Szóval… az úgy volt, hogy mikor megszülettem anyám közölte apámmal, hogy márpedig a gyereknek ez lesz a neve. Természetesen kettő darab té betűvel írva, de mivel apám rühellte az egészet (vagy mert a boldogságtól olyan részeg volt, hogy nem tudott rendesen írni) ezért csak szándékosan elrontotta, és így lett az egész ilyen furcsán fura szerkezetű.

De gondolom igazából senkit nem érdekelt most ez a kis történetecske, de ettől függetlenül azt hiszem fontos volt a megosztása. Mármint, érted, nekem fontos, és mivel nem vagyunk egyformák, neked valószínűleg nem. De akkor ugye azt már elmeséltem, hogy mi történt úgy a születésem körüli időpontban. Azóta… elég sok minden megváltozott. Többek között az, hogy eltelt olyan húsz év, én elköltöztem anyáméktól. Egyébként ők még együtt vannak, él mindenki, és nem verik egymást stb. Mármint manapság ez egész sűrűn megtörténik, gondolom jobb még most tisztázni ezt az egészet. És nem, nem tagadtak ki se, egyszerűen csak úgy éreztem, hogy jobb lenne szerencsét próbálni, és nem abban a kisvárosban éldegélni, és apám barkácsboltját vinni tovább.

Szóval az ugye úgy történt, hogy összecuccoltam, és az ócska sporttáskámmal felszálltam a buszra, és úgy félnap után végre felhagytam a felettébb kényelmes ülések nyomásával, és nekivágtam a nagyvárosnak. Tudod fura olyan helyen lenni, ahol nem ismersz senkit. De… úgy tényleg senkit. És miután két éjszakát töltöttem az utcán (még szerencse, hogy nyár volt), sikerült egy ócska kis lakást kivennem Bushwick északi részében. Pont egyhavi lakbérre volt pénzem… Aztán a következő hónapot kicsit máshogy fizettem ki… már ha érted, mire gondolok. Aztán pedig kerestem munkát. Először valami helyen voltam tudod az a… hogy is mondják? Ja igen, jegyárusító. Aztán egy kocsmába vettek fele valami biztonsági őr pozícióra. Ne… kérlek, ne nevess!

Mondjuk, igen. Én is majdnem elröhögtem magamban, mikor felhívtak, hogy megkaptam az állást. Aztán úgy a második este rájöttek, hogy ez nem a leginkább nekem való dolog. És miután onnan is kirúgtak volt még egy halom állásom. Aztán most… mint már említettem a benzinkúton vagyok. És próbálom elrejteni a szám szélén bujkáló pajzán kis mosolyt, ahányszor csak valami jó seggű ember száll ki az isteni autójából. És ha még sem sikerülne eltűntetni, akkor… tudod, a wc kulcsra is én vigyázom.

És… azon gondolkozom, hogy most ezek után mit is gondolsz rólam. De, őszintén szólva, nem érdekel. Így jártál, aranyom.