Frankie Wright .

Vendég

♦ FRANKIE PAUL WRIGHT ♦

♦ ♦ 24 ♦ ♦ ♦ 1988. április 24. ♦ ♦ ♦ Bronx, Belmont, East 183. Street, 2270 ♦ ♦ ♦ good to be bad. ♦ ♦

Itt van ez a fénykép a kezemben, és fogalmam sincs, hogy miért nézegetem. Csak egy aranyos kissrác pillant rám vissza róla, akinek a legkevésbé sincsen köze a mostani énemhez. Mert hogy én volnék azon a nyomorult papírdarabon, aminek a sarkain már jócskán meglátszik, hogy sokat nyúzták. Pontosan olyan, mint azok a fotók, amiket a csúnya pedofil bácsik forgatnak egy álmatlan éjszaka során. Tényleg, igazán beillene ebbe a keretbe ez az egész, ha nem lennék tudatában annak, hogy még akkor is felfordulna a gyomrom ettől felvételtől, ha ténylegesen vonzódnék a gyerekekhez. Habár akkor még mindig nézhetném azt a másik személyt rajta, aki olyan művészi pontossággal öltötte magára azt az undorító álmosolyt, amit mindig gyakorolt, hogy talán még el is hinném neki…

Ha nem lettem volna ott. Ha nem ismertem volna őt, és nem kellett volna minden egyes szentbeszédét végighallgatom. De, ha így jobban belegondolok, ez már nem is számít. Viszont abban biztos vagyok, hogy nehéz olyan embert találni, aki legalább egyszer ne hallott volna az apámról. Ő az a természetellenesen jóképű csávó, aki mára már igen szépen megöregedett, de még mindig ott kavarog körülötte a hírneve, ami valahol a hetvenes években kezdhetett kibontakozni. Énekelt valami borzalmas zenekarban, és egészen addig fürdött a reflektorfényben, amíg egyszer egy viszonylag vonzó fiatal lány – történetesen az én anyám - be nem állított hozzá azzal a szöveggel, hogy terhes. Akkor kettétört a karrierje, és természetesen százszázalékosan az én hibám volt az, hogy annyira bepiáltak, hogy nem védekeztek.

Az én hibám volt minden, ami akármilyen szinten is kapcsolatos volt azzal, hogy megszülettem. Anyám meg ugye lelépett, mert neki csak a pénz kellett, a gyerek mellé már túl sok felelősség lett volna. Ez az ember, aki mindennél jobban gyűlölt engem egész életében, csak áll mellettem és mosolyog a kamerába, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. Ez bosszant engem ebben az egészben. De lényegtelen, mert utána úgyis újraegyesültek és ment minden tovább. Velem nem beszélt többet, csak akkor, ha muszáj volt, vagy valami érdeke volt benne.

Én meg a tökéletes példája lettem annak, hogy hogyan lesz valaki híres anélkül, hogy akármit is csinált volna. Mármint soha nem ismernek fel az utcán, nem lohol utánam egy tucat lesifotós, de azért néha sokat segít, ha benyögöm a nevem. Akkor jön az a „Jéé, te vagy az, aki annak a…” – „Ja, én vagyok.” beszélgetés.

Néha írtak már rólam újságban is, amikor hirtelen nem volt más ötletük. A kedvencem az volt, amikor volt egy cikk csak rólam. Vicces volt látni, hogy az emberek véleménye mennyire különbözik, ha rólam van szó. A legszórakoztatóbb meg az, hogy valamilyen szinten az összesnek igaza van. Haha, azt hiszem, inkább megmutatok párat, ahelyett hogy ódákat zengenék egy olyan dologról, amit talán nem is látott még senki.

Frankie Wright ismerősei szavaival:

„Mégis mit akarsz tudni arról a parasztról? Talán egyszer jött be hozzánk, de már akkor is nyilvánvaló volt, hogy az egója nagyobb helyet foglal el, mint ő maga…”

egy kocsmai pultos

„Lehetetlen egy alak… Azt hiszi, hogy mindig tudja, hogy mit kell mondani az embereknek. Aztán, ha mellette ébredsz reggel, akkor rájössz, hogy… Tényleg tudja.”

ismeretlen szőke

„Ha eltekintesz attól, hogy időnként egy egész nagy idióta, akkor viszonylag jól ki lehet jönni vele. Egy ideig… Aztán bekattan, és megint nem tudsz majd mit kezdeni vele. Ez olyan, mint egy körforgás.”

gyerekkori barát

„Néha olyan, mintha nem bírná ki azt, hogy ne szóljon bele mindenbe. Nem szeret feleslegesen beszélni, mégis legtöbbször be nem áll a szája. Idegesítő tud ám lenni.”

egy szomszéd

további információkért keresse fel weblapunkat.

♦ ♦ Play by - Sid Ellisdon ♦ ♦

Tárgy: Re: Frankie Wright . Kedd Márc. 20, 2012 9:29 am

Végre! Meg érte várni!
Elfogadva!

Jó Játékot!

-----

Megan W.