Robin Black

Aberdeen. Egy Washington állam beli kisváros, ha keresnéd – de a mi a fenének keresnéd? – mintegy százkilencven mérföldre találod Seattle-től. A lakói egytől egyig becsületes, dolgos, zsidó, kokesz, nigger és buzeráns gyűlölő, száz százalékban tiszta marhahúsból való amerikaiak. Olyanok, akik szabadidejükben dohányt rágnak, szarvast lőnek, fát vágnak, kocsit bütykölnek, és nőket használnak ki. Szigorúan bigottak. Rájuk használod, többek között, a „redneck” szót, ami szabadfordításban annyit tesz: paraszt.
(A kifejezés a következő vidéki momentumból nyerte jelentését: falusi ember a földjét háromhete mosatlan, izzadságtól nedves, hat lábbal a föld alatt is bűzlő pólójában műveli, így a rá tűző nap csak a nyakát és esetleg a karjait tudja rákszínűre sütni. Mint mondtam, a nyaka a naptól vörös, tehát így ragadt rá a redneck szócska. Etimológia lecke no1. Egyébként, egyáltalán nem fontos, de a country számokban a redneck pozitív jelzőként is értelmezhető.)
FONTOS EMBEREK, AKIK ABERDEEN-BŐL SZÁRMAZNAK:
1. Kurt Cobain – a Nirvana énekese/gitárosa
2. Chris Novoselic – a Nirvana basszusgitárosa
3. Az anyám – megszült engem
4. Ötszázhatvan Joe, kilencszáz Jack és vagy háromszor ennyi Bill és Mary – annyi esélyem lenne a túlélésre, mint egyszeri afro-amerikainak a KKK-val szemben, ha megtudják, hogy nem írtam bele őket ebbe a listába (amennyiben felfogják, hogy mi az az írás, és ha tudnak olvasni)
5. Én – vagyishogy Robin

Össze is nézhetnénk, be is láthatnánk, hogy, mint a Zabhegyezős Holden megmondta, az egész élet hosszú-hosszú, percről percre való elregélése csak Copperfield Dávidnál jött be, na meg ő egy olyan alak, akinek az életéről érdemes is mit mesélni meg ilyenek. Az én gyerekkoromról tényleg csak annyit kell tudni, hogy akkor kezdődött, amikor a kilencvenes évek és azóta sem tervezi, hogy végét elérje.
Ha a fenti sorok nem lettek volna elég szájbarágóak, még egyszer elmondom, Aderbeen-ben születtem, 1991. csuda-csudaszép, havas szentestéjén – igen, ugyanakkor van a születésnapom, mint Jézusnak. Haha. - és voltaképpen, ha nem harcolok foggal-körömmel (meg bánattal vagy örömmel… ez milyen dalszöveg is?), az lett volna a sorsom, hogy Aderbeen-ben is haljak meg az egyetlen Robin-ként amellett az ötszáz Joe, kilencszáz Jack és vagy háromszor ennyi Bill és Mary között.
Oké, talán nincs is ennyi lakos a városkában.

Apámról igazából keveset tudok. Azelőtt, hogy megszülettem, eltűnt. Nem, nem meghalt – illetve 2005-ben holtnak nyilvánították, habár a teste soha nem került elő. Anyám hat hónapos terhes volt, amikor egy folyó partján megtalálták apám kocsiját. A motor járt, minden értéktárgy a helyén volt, csak éppen ő maga hiányzott. Éveken át legendák járták a vidéket, hogy látták őt a szomszéd városban valami szőke csitrivel, másvalaki megesküdne rá, hogy az erdőben találkozott vele és anyaszült meztelen volt, ugyancsak más pedig azt fogadkozta, hogy ott volt akkor, amikor a folyóba vetette magát. Nem sokat mesélt róla anya, de biztos vagyok benne, hogy rémesen szerette apámat, és apám is őt.
Utálom, hogy nem ismerhetem őt. Utálom, hogy mára mindenki azt mondja, halott. Utálom, hogy én is azt mondom, halott. Mert halott. Nem? Nem tudom. De fél vesém adom a válaszért.

Blabla.
Blabla.
Gyerekkor. Mondtam, halál unalmas. Az élet azon szakasza, amikor sör nélkül kell, hogy higgy a csodákban, és nem szeretkezhetsz. Egyrészt, mert mi durva lenne egy nemi életet élő hétéves. Másrészt – uh, ezt most tényleg magyarázni akarom?

Kurt Cobain mondta egyszer: „a cenzúra NAGYON amerikai.”
Szóval most NAGYON amerikai módon cenzúrázom azt a részt, hogy én gimnazista lettem, aztán felnőtt, aztán New Yorki, aztán zenész és amolyan… semmittevő.
Olykor vissza kell vonulni… hogy új rohamra tudjunk indulni.
Voltak álmaim. El is buktam párszor. Még nem vagyok huszonegy éves, de valamikor – nem tudom, mikor – eljutottam arra a pontra, hogy már nincs kedvem harcolni. Nincs kedvem megint a padlóra kerülni, hogy onnét feltápászkodjak, hogy menjek tovább, vagy valami… Ah, nem. Tudom, hogy elég volt. De azt is tudom, hogy még nincs vége.
És te tudod, mit jelent ez: point of no return? Egy pont, ahonnan nem lehet visszafordulni. Repülős szakkifejezés. Mikor a gép az üzemanyagának már több mint a felét elégette, és már nem képes visszatérni a felszállási helyére. Tehát mennie kell. Itt járnék én is? Már nem kezdhetem elölről. Megyek tovább. Körös-körül ellenség. Ők, ti, mindenki. Egész New York. Tehát védekezem. Ha egyik szobában nem érzem jól magam, átmegyek a másikba. A cél ott elöl, valahol a messzeségben, mögöttem pedig az, ahonnét jöttem. A különbség csupán annyi, hogy az egyik egyre közelebb lesz, a másik pedig mind egyre távolabb. Van választás? Előre.
A pilótának észnél kell lennie, ne szálljon túl alacsonyra, se túl magasra, lehetőleg ne veszítsen a sebességből, de ne is növelje azt a végtelenségig. Ha a gép mindeme ésszerű megfontolások dacára mégiscsak lezuhan, a pilótában legalább legyen annyi humorérzék, hogy az utolsó pillanatában gondoljon arra, legalább megússza a boncasztalt.